Monday 9 March 2020

Ilyen volt a szombati koncert

Kurva jók voltunk, mint mindig. Vagy még annál is jobbak. Megjelent Őfőméltósága Dr. Flash is, és a finálé nagy jamelésébe ő is beszállt. Meg egy számomra ismeretlen fiatalember az én gitáromon. Legalább trombitálhattam kedvemre.








Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és a közönségnek a rajongást!

Sunday 8 December 2019

Ilyen volt a koncert a Grundban


Megvolt a szokásos éves koncertünk az Észak-Keleti Átjáró Egyesület jóvoltából. Az eseményt a nyomtatott városi sajtó is beharangozta, az online verzióban pedig képgalériát is közöltek róla.



Kurva jók voltunk, mint mindig. Jézus sokkal jobb basszusgitáros, mint dobos valaha is volt, a két gitár-két fúvós felállás ütött (volna, ha mertünk volna többet fújni :-)).

Ezen a videón megcsodálhatjátok Lőrinc remek ehető maszkját (felvétel: ENEMYQ, köszönet!):



Ez meg csak úgy simán kurva jó, bár sajnos a többiek túl hamar abbahagyták, pedig én még folytattam volna:


A dobfelszerelésért köszönet Rudolf Mátyásnak és Rudolf Ilonának, a basszusládáért és a helyszíni technikai és egyéb segítségért Szilágyi Leventének, a felvételekért pedig Fodor Lászlónak (Magic Gibbon Zrt.)!


Wednesday 27 November 2019

Koncert: november 30, Miskolc. Őstagok is lesznek!

November 30-án (most szombaton) hatalmas koncert Miskolcon! Részletek alább.


Jézus, az alapító dobos visszatért a zenekarba basszusgitárosként, ezen a koncerten lesz az új felállás első fellépése! Ezenkívül egy másik ős-tag, Bandika is jelen lesz, gitáron. És új szám is van, először fogjuk játszani közönség előtt. Ez az:


Gondolom mondanom se kell, hogy a megjelenés kötelező!



Friday 22 November 2019

NDK turmixgép teaser

Alig telt el négy év a legutóbbi óta, és máris itt van megint egy új szám! De most még nem mutatom meg, majd holnap. :-)

Friday 25 October 2019

Felhívás tehetségkutatóra

Egyszer hívtak minket egy országos tehetségkutatóba. De nem volt megfelelő a szervezők hozzáállása, így nem mentünk.






Friday 4 October 2019

NKA Hangfoglaló pályázat

Nem nyertünk. Nem értem, miért, még NKA dicsőítő számunk is van.
Alább egy részlet a pályázati anyagunkból.

7. A PROJEKT TERVÉNEK, AZ ÉV CÉLJAINAK ISMERTETÉSE
Az ismert események miatt tudósként egyre nehezebb megélni, ezért minden lehetőséget megragadunk, hogy pénzt szerezzünk. Ez a célunk.
A projekt terve:
1. megnyerni a pályázatot
2. videóklipeket forgatni, enni, inni
3. a pályázati kritériumok alapján kezdőnek számító zenekarunk jövőre lesz 25 éves, ennek örömére nemzetközi jubileumi turnét tervezünk (NDK, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió), ami egyben az első turnénk lesz
5. 5 dalt minőségi, profi hangstúdióban felvenni (mert muszáj), de mivel nem tudunk egymás nélkül játszani, úgynevezett "live in studio" módszerrel
6. a turnén és a stúdióban készült werkfotók/filmek felhasználásával promóciós portfólió készítése
7. jubileumi duplaalbum megjelentetése hanghordozón 100 példányban: az egyik fele koncertalbum, a másik az 5 újonnan stúdióban felvett szám. Ezt promotálni (lsd. 2-es és 6-os pont), hogy még több pénzt szerezzünk.
8. A zenekar honlapján (http://honek-ker.sehol.se) a fentiekről folyamatos tudósítás

Itt meg a teljes anyag:





És a három szám, amit linkeltünk: